Sajátos nevelési igényű gyerekek szüleinek, nevelőszüleinek, nagyszüleinek
Kreatív Szülő Kaláka – egyedi gyerek, közös alkotások

Több alkalmas beszélgetések melyeket kreatív foglalkozások követtek: együtt elkészíthető eszközökkel, játékokkal.
Régebben a kaláka lehetőséget adott az embereknek, hogy miközben “jár a kezük”, készül egy kézműves termék, a résztvevők kapcsolódnak, beszélgetnek. Egy modern kalákát valósítottunk meg, ahol a szülők ismerkedtek egymással, megismertek egy-egy sni témát és olyan kiegészítő “mankó”-kat alkottak amelyek illeszkednek a gyerekeik sajátos nevelési igényeikhez- Az eszköz elkészítését a kreatív ötleteléssel indítottuk, együtt gondolkodtunk a szülőkkel.
Ezt a foglalkozást megelőzte ismerkedés, egyedi esetek felvázolása és a megfelelő eszköz kiválasztása. Ugyancsak a bevezetésben, lehetőségeket vázolunk fel arra, hogyan kommunikáljunk amikor egy foglalkozásba szeretnénk bevonni a gyereket.

Foglalkozás célja:
A kézműves foglalkozás elsődleges célja a kapcsolódás, más szülőkkel, de segítség ahhoz is hogyan készítsen, alkosson sajátos eszközöket a szülő otthon, hogyan vonja be a gyereket. A közös alkotás kapcsolódás, játék.
Olyan eszközök elkészítését tanulhatják meg a szülők, amit utána otthon a gyerekeikkel is újból elkészíthetik, tobábbfejlszthetik vagy használhatják együtt.
