Meseliget Alapítvány kuratórium tagja, angol tanár, mediátor, ADHD mentor

Fiatal Koromban arról álmodoztam, hogy egyszer lehetőségem lesz hozzátenni valamit az oktatáshoz, hogy minden gyerek kibontakoztathassa a tehetségét, senkinek ne kelljen azt éreznie, hogy alkalmatlan.
Vágytam arra is, hogy egy inspiráló, szakértő csapatban dolgozhassak, akik nem mellesleg emberileg is közel állnak hozzám. Itt mindkettőt megtaláltam, szeretnék éredemessé válni a lehetőségre.
Volt egyszer egy nagymamám és egy családom. Ebben a családban az lehettem, aki akartam és lehetett annyi hátráltató tényezőm, amivel csak meg bírtam gyürkőzni. Elfogadtak hiperaktívnak, zajosnak, rendetlennek, ügyetlennek és impulzívnak. Ezért aktív lettem, rendszerező, érzelmeit irányitani képes felnőtt. Megjárva ezt az utat, szerettem volna ezt mindenki számára lehetővé tenni. Tanulni kezdtem, szinte minden nap valamit és olyan helyeken dolgoztam, ahol tapasztalhattam is. Egy ponton megértettem, hogy a tudás, amit az ADHD-val kapcsolatban szereztem már más javát is szolgálhatja és azóta azon dolgozom, hogy ezt a tudásomat a lehető legtöbb emberrel megoszthassam.
“Miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgy is. Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgy is. “
ADHD témában készült anyagok:
